112 fotó

2013.04.08. 18:48 HNorbert

Taxisblokád?

Azért a rendszerváltás utáni hídlezáráshoz közel sem mérhető, de ez ugrott be a sok, Alkotmány utca egy részét elfoglaló taxi láttán. Na de ne rohanjunk ennyire előre, mikor a környékre indultam, még nem is tudtam, hogy mi folyik tőlem 2 utcával odébb.

Szokás szerint Markó utca, meglepően kihalt, 2 mentőautó, rendőrautót nem látni, de végül is egy volt, csak kitakarta egy furgon.

rb7356 13040873-56, Mondeo. Lassan ebből a típusból is említésre méltó mennyiségű képem lesz

Ezen kívül totál kihalt minden, szóval benéztem a Nagy Ignác utcába. Ott már akadt több minden, és láttam, hogy valami nagy mozgolódás van az Alkotmány utca felőli végen. Egyébként ez volt az esemény.

mfr779 130408Többmindenből végül csak ezt lőttem

A fenti Astrát kivéve egy Focus, ami már megvolt, plusz két Iveco rabó az utca végén, de totális ellenfényben, szóval hanyagoltam őket. Majd máskor. Itt láttam, hogy mire fel is a nagy sürgés, kb. 500-600 méter hosszan foglalták el az Alkotmány utcát.

MG 4096Így festett a másik végről a dolog

Ha a Kossuth tér környékére több rendőr jön, szinte biztos, hogy a Szalay utca tér felőli végén parkolnak. Nem volt máshogy most sem, és szerencsére hagytak ott teljesen üres autókat is.

mgz602 130408Amiket ráadásul a nap is jó irányból sütött

mhs348 130408Ez sem volt még meg, pedig úgy rémlett, de az a 349

mhb475 130408

Két kamerás is kint volt, de nagy szükség nem lehetett a jelenlétükre, mert a hírek szerint rendzavarás nem történt.

jab461 130408JAB-461, már megvolt, de ez egy fokkal jobb kép

kyj129 130408A hosszú Sprinter meg még nem volt meg. Az a tábla meg lehetett volna 2 méterrel előrébb mondjuk

kst636 130408Ez is új rendszám, a 634 volt meg, annak a hátulja le van sötétítve

ma0097 130408Mindennapi OMSZ-unk mára is megadatott, egy hiányzó rendszám személyében. MA00-97, MA00-01 helyett, gödöllői autó volt, most tartalék

Ezzel véget is ért a délelőtti etap, rohantam a dolgomra. A délután még egy kocsit tartogatott nekem, boltba menet.

rb6960 130408RB69-60, na csak megérte vinni a gépet a bevásárláshoz

Végre tán tényleg itt a tavasz, ezt mutatják a napos képek, remélem a tél decemberig már nem fog visszatérni, és minél több napsütéses időben lesz részünk.

Ha tetszett, oszd meg!

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://112foto.blog.hu/api/trackback/id/tr545212091

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása