112 fotó

2013.08.08. 23:48 HNorbert

Tűzoltónap

Most egy rendesen megkésett poszt jön, de felfoghatjuk egy kis visszaemlékezésként is. 2013. április 27.-ig megyünk vissza az időben.

Elsőként egy időrendből kilógó kép jön. Végül is csak az elkészültét illetően nem passzol a sorba, mert ami miatt létrejöhetett, az volt a felvonulás első - noha nem tervezett - eseménye. Történt ugyanis, hogy a doktorszolgálat Mazdája balesetet szenvedett rögtön a felvonulás kezdete után.

lkz844 130427 122Itt már tréleren a Mazda a Városligetben

A fentebbi esemény miatt egy kis késéssel érkezett meg a felvonulás. Én a Hősök terén vártam a Műcsarnok elé kanyarodó kocsikat, itt aránylag kevesen álltak, és a nap jól sütötte a kanyarodó autókat. Még mielőtt azok a képek jönnének, itt egy másik arról, ahonnan a tűzoltók videózták az eseményt:

jgk640 130427 19Évek óta hagyomány, hogy kosárból is videóznak, nekem ez a helyszín volt újdonság, eddig az Andrássy út végén láttam ilyet


Akkor jöjjenek a képek, a szöveg nem lesz bő lére eresztve. Amúgy sincs mit hozzáfűzni, a kocsik csak jöttek, az előéletükről pedig nem sok infó áll rendelkezésemre. Inkább nem is erőltetem :)

cib631 130427 43Na jó, erről annyit, hogy egy igen ritka típus prototípusa. És még ezen felül kéklámpás is. Viszont aránylag sokszor járnak vele, szóval nem nehéz elkapni

bap165 130427 12Lám, ehhez minek is kéne komment, rajta van minden infó, márka, rendszám, tulaj

jlz836 130427 111

jkk922 130427 110

gww108 130427 16

leu105 130427 117

kpg780 130427 115

jpn160 130427 113

lgn200 130427 118

mgy087 130427 128

map900 130427 127

gwd045 130427 15

jgd254 1304277

jgd274 130427 18Itt újfent szólnék: Ez az szer szenvedett balesetet néhány napja a Rákóczi híd budai oldalán. A képeket elnézve, szerintem belőle lesz még autó

jmb493 13042712

jzv074 130427 114

kxg674 130427 116

ljz366 130427 119

lkt304 13042721

los162 130427 224

lrh452 130427 125

lzz559 130427 126

tcs002 130427 230

tcs002 13042729Ez szerintem nagyon jól néz ki, úgyhogy részemről megérdemel még egy képet a blogon

gox581 1304274

aun984 1304271

Ennyi volna, nagyon nem vetődtem bele a programokba, inkább arról szólt, hogy amit lehet meglövök, és aztán húzás vissza tanulni, lévén az utolsó szorgalmi hetek egyike volt. Nem ígérem, hogy hamarosan újból lesz poszt, képek lennének, de az írásra nehezen visz rá a lélek.

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://112foto.blog.hu/api/trackback/id/tr925403031

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása