Google BKK a barátod. Ez a halom kép sem jöhetett volna létre, ha nincs a BKK facebook oldala. Az elmúlt hetekben a legjobb informátorom lett ;)
Arról volt szó, hogy a Sikló március 6.-án nem közlekedik 14:45 és 15:05 között, kiemelt protokollrendezvény miatt. Képzeletemben már meg is jelent egy-két konvojnyi szirénázó autó, lássuk végül mi lett belőle.
Nade előtte még két OMSZ renccám, meg egy Astra a Délitől, ott indult a fényképezés:
Budaörs eset
Ez pedig ismeretlen a listámnak
És az Astra, hogy tételesen meglegyen minden
Ezek után 61-es, utána 16-os, meg egy kis séta, és ott is voltam a Szent György téren. Minden bent a kordon mögött a Sándor-palotánál, nem túl jó kilátások. Kicsivel lejjebb, viszont jackpot:
A Lovas és Kutyás Szolgálati Osztály Nissanjai
Négy személyes, több benne a hely, mint egy Astrában, és fürgébb, mint egy kisbusz.
Ha már Astrát említettünk, egy szürke a Készenléti Rendőrségtől, legalább 40 darab ilyen színű van.
és 286. Úgy tűnik nem csak a Caddykből hozták ki a szomszédosakat.
Egy Fabia, szintén a Készenléti Rendőrségtől
Aznap a tűzszerészek is több autóval voltak kint a városban, itt 2 Focus volt éppen
Ezt csak a buszfánkok kedvéért, a háttérben RB52-93, volt még HB50-77 és CLR-914 is.
Kattogtatás közben BenPress jelentette, hogy a Lánchíd két oldalán is találni autókat, köztük pl LUW-001 is ott van. Nosza, ez a rendszám kell, irány lefelé. Ebből az lett, hogy mire leértem, elporzott egy másik Focussal együtt, de sebaj, a pesti oldalon csak lesz még valami. Lett is:
Újabb tűzszerész autó, KOL-723. Múltkor jól bebuktam a Keletinél, de ez sem kerülhette el végzetét, X behúzva
És, hogy miért kapta a fekete előnevet a szerda; a sok A6-os és egyéb Audi (meg Merci) egyike:
Ez volt a Széchenyi István téren, leszámítva még egy Caddyt meg egy Astrát, utóbbi már megvolt, előbbiben ültek, szóval kihagytam mindkettőt, inkább vissza a Várba, hátha van valami változás. Lánchídra felmenet jöttek:
A másodikról sikerült egy hátsó képet is csinálni, mikor átértem a hídon. Na jó, kicsit futottam, de érdekes dolog, hogy hátul van a minihíd. Talán záróautó szokott lenni, azért van hátul.
Még a Clark Ádám téren jöttek további Audik
És egy újabb A8-as, ez valami eszméletlen jól néz ki, remélem egyszer lesz belőle csíkos is
A Várba visszaérve már felszívódtak a buszok, amúgy nem sok minden változott, majd egyszer csak:
Elöl Skoda, ezek az 1.8 T-k egyébként a Forgalomellenőrző Alosztály kötelékébe tartoznak.
Egy E osztályos Merci is, a sok Audi között
És a nem túl fotósbarát Kunhetes, ami előszeretettel "repül rá" az emberre, most is közel volt...
Visszafelé lett mégegy OMSZ rendszám a pszichiátriánál
Tartalmas pár óra volt, rendszámok tömkelegével, még egyszer kösz BKK.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Beier Balázs Miklós 2013.03.27. 23:29:23