112 fotó

2013.04.10. 19:49 HNorbert

Irány a Laguna

A napokban jött a hír, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Főigazgatósága új autókkal gazdagodott, a képek tanulsága szerint 7 darabbal. A típusuk Renault Laguna, 150 lóerős 2.0 DCI motorral. A fénytechnika pedig messze ver minden eddig itthon látottat. Federal Signal Valor fényhidak kerültek a kocsikra, és a kiegészítő fények sem maradtak le. Ennek a fényére senki sem panaszkodhat, egy kis demóvideó erről a hídról.

A metró felé vezető úton:

ma0277 130410MA02-77 a pszichiátrián

A Bevetési Főigazgatóság épülete a 10. kerületben található, rövid metrózás után az Ecseri útnál szálltam át a 3-as villamosra. Várakozás közben jöttek ezek a Mukik:

MG 4120Ilyet sem láttam még élőben ezelőtt

Meglehetősen hamar sikerült odaérnem. Az épületnél nem sok mozgás volt, bent állt egy régebbi Laguna, és egy Pathfinder, meg sok civil kocsi. Negyed óra múlva jött is az első rendszám, ráadásul nem is akármi!

lcz745 130410 3Egyedi darab, nincs belőle másik az egész országban

lcz745 130410 5Eddig egyszer találkoztam vele, akkor Győrben, de ennek már 3 és fél éve

Szólj hozzá!


2013.04.08. 18:48 HNorbert

Taxisblokád?

Azért a rendszerváltás utáni hídlezáráshoz közel sem mérhető, de ez ugrott be a sok, Alkotmány utca egy részét elfoglaló taxi láttán. Na de ne rohanjunk ennyire előre, mikor a környékre indultam, még nem is tudtam, hogy mi folyik tőlem 2 utcával odébb.

Szokás szerint Markó utca, meglepően kihalt, 2 mentőautó, rendőrautót nem látni, de végül is egy volt, csak kitakarta egy furgon.

rb7356 13040873-56, Mondeo. Lassan ebből a típusból is említésre méltó mennyiségű képem lesz

Ezen kívül totál kihalt minden, szóval benéztem a Nagy Ignác utcába. Ott már akadt több minden, és láttam, hogy valami nagy mozgolódás van az Alkotmány utca felőli végen. Egyébként ez volt az esemény.

mfr779 130408Többmindenből végül csak ezt lőttem

A fenti Astrát kivéve egy Focus, ami már megvolt, plusz két Iveco rabó az utca végén, de totális ellenfényben, szóval hanyagoltam őket. Majd máskor. Itt láttam, hogy mire fel is a nagy sürgés, kb. 500-600 méter hosszan foglalták el az Alkotmány utcát.

MG 4096Így festett a másik végről a dolog

Ha a Kossuth tér környékére több rendőr jön, szinte biztos, hogy a Szalay utca tér felőli végén parkolnak. Nem volt máshogy most sem, és szerencsére hagytak ott teljesen üres autókat is.

mgz602 130408Amiket ráadásul a nap is jó irányból sütött

mhs348 130408Ez sem volt még meg, pedig úgy rémlett, de az a 349

mhb475 130408

Két kamerás is kint volt, de nagy szükség nem lehetett a jelenlétükre, mert a hírek szerint rendzavarás nem történt.

jab461 130408JAB-461, már megvolt, de ez egy fokkal jobb kép

kyj129 130408A hosszú Sprinter meg még nem volt meg. Az a tábla meg lehetett volna 2 méterrel előrébb mondjuk

kst636 130408Ez is új rendszám, a 634 volt meg, annak a hátulja le van sötétítve

ma0097 130408Mindennapi OMSZ-unk mára is megadatott, egy hiányzó rendszám személyében. MA00-97, MA00-01 helyett, gödöllői autó volt, most tartalék

Ezzel véget is ért a délelőtti etap, rohantam a dolgomra. A délután még egy kocsit tartogatott nekem, boltba menet.

rb6960 130408RB69-60, na csak megérte vinni a gépet a bevásárláshoz

Végre tán tényleg itt a tavasz, ezt mutatják a napos képek, remélem a tél decemberig már nem fog visszatérni, és minél több napsütéses időben lesz részünk.

Ha tetszett, oszd meg!

Szólj hozzá!


2013.04.04. 18:21 HNorbert

Budai Mentőállomás

Újabb miniposzt következik, remélhetőleg ez után valami terjedelmesebbre is futja majd. Most a Budai Mentőállomás autóiról jön egy szösszenet. Itt összesen 9 darab autó fut, egy Mentőorvosi kocsi, egy MICU, egy rohamkocsi, egy esetkocsi, egy kiemelt mentőegység és 4 mentőgépkocsi. Most az öt először felsorolt következik.

A mentőorvosi kocsi, mint olyan nem terjedt el itthon széles körben, a lényege, hogy az orvos egy külön mentőegységen ül, és vonul ki, teljes felszereléssel, de beteget nem tud szállítani. Szükség párhuzamosan riasztják egy mentőgépkocsival, vagy kiemelt mentőegységgel. Hogyha a beteg állapota kívánja, akkor a kórházig kíséri, ha azonban erre nincs szükség, már azonnal továbbküldhető a helyszínről.


juj112 130319

ma0321 121009 1M1/21, rohamkocsi a Városmajori szívkórház előtt

IMG 1654 6MPM1/22, Az előző kép helyszínétől kb 100 méterre, a Cardiovascularis Centrum bejáratánál. Ezt az autót az evangélikus egyház adományozta a mentőszolgálat számára, így lett az eredetileg 37 Crafterből 38

ma0438 130402M1/23 Kiemelt Mentőegység a Maros utcánál

ma0249 130116M1/200, Mobile Intensive Care Unit, melynek elsődleges feladata a kórházak közötti őrzött szállítás, azonban szükség esetén ugyanúgy bevethető mentési feladatokra. Elődje egy régebbi Sprinter, melyről sajnos lekerültek a jellegzetes sárga extra matricák

jnb918 120709Íme az előbb említett autó, a MICU dekortól megfosztva. Egyébként a belső elrendezése is eltér a többi hasonló Sprinterétől, ez kívülről a tetőszellőző méretén és helyén, valamint a szellőzőgombán látszik, ugyanis a többi ilyen autón a tetőablak található elöl. Jelenleg tartalékként fut

Szólj hozzá!


2013.04.02. 21:43 HNorbert

Poszt helyett....

elotteutana_1364931686.jpg_1000x1334

Mostanában sok a tanulnivaló, így teljes poszta nem futja, helyette egy autó átváltozása.

Skoda Octavia RS, új matricázást és fényhidat kapott, egyértelműen az előnyére változott.

Szólj hozzá!


2013.03.31. 19:47 HNorbert

Készenlétis Sprinterek

A cím kicsit csalóka, nem csak róluk lesz szó, de tény, hogy aznap ez a típus volt a legnagyobb szám. Meg most jobb címötletem sincs.

Teljesen szokásos hétfői sétának indult, lássuk mi van a városban alapon. A Markó utcában csak a szokásos, OMSZ-nál semmi különleges, a bíróságok környékén is csak Astrák, egyedüli említésre méltó kocsi, az LPE-155 volt

lpe155 130211 1

Szalay utcában KLH-895 jó alaposan eltemetve  a hóban, de egyébként itt sem volt semmi érdekes, így miután lekaptam, tovább mentem a Kossuth tér felé.

klh895 130211Havas kéklámpások posztba is elmenne

Szóval a Szalay utcán továbbmentem, a következő saroknál már megláttam, hogy a szokásos hely, az utca tér felőli vége tele van rendőrökkel, köztük a kis szürke Sprinterekkel. Mivel mindben ültek rendőrök, inkább úgy döntöttem, hogy megvárom míg valamelyik kijön onnan, és majd a téren lekapom. Át is mentem a villamosmegálló mellé, és vártam.

kbt024 130211Sprinter viszont nem jött, csak egy Astra...

rb3991 130211...és egy Transit

Szólj hozzá!


2013.03.29. 20:45 HNorbert

Havas kéklámpások

Február 22.-én ismét fehér lepel borult a fővárosra, így az átlagos fél órás kiruccanás során nem átlagos képek születtek. Mint alább látszik is, szakadt rendesen, így aránylag hamar betakarta az álló autókat a hó.

A helyszín a jól megszokott Markó és Szalay utca.

jge358 130222JGE-358, szolgálatba állása óta a Központi Mentőállomáson szolgál, kezdetben, mint rohamkocsi (202-es, majd a tetra bevezetésével 604-essé lett), jelenleg tartalék, a szerepét egy Crafter vette át.

ma0056 130222Az MA00-56 a Bázis Mentőállomáson szolgált rohamkocsiként, az utóbbi időket elnézve ő is tartalék lehet mostanság

Szólj hozzá!


2013.03.28. 20:52 HNorbert

Kis Crafterek nyomában

Most egy februári délután beszámolója következik. Akkortájt kezdték kiereszteni az új Crafter mentőgépkocsik 60 darabos szériáját, így gondoltam, megnézem mi újság ez ügyben a Bázison, és egyúttal kilövök pár arra járó autót.

A legegyszerűbb utat választottam, az Árpád hídig metró, onnan pedig 1-es villamos. Ha már az Árpád hídnál jártam, gyorsan szétnéztem a rendőrpalota környékén.

.RB70-20, nem is rossz. Egyébként teljes árnyékban állt, a fény az a rendőrpalota hatalmas üvegfelületének köszönhető. Vagyis nem köszönhető, mert hátulról jött

Na, erről ennyit, robogtam tovább a cél felé. Vagyis mivel egy 1-esről van szó, inkább döcögtem. Persze csak miután vártam rá a 7 helyett 12 percet. Mivel még azelőtt nem voltam a Bázison, kicsit körbejártam a helyet, kíváncsiságból, hogy hol lehet jobban belátni az udvarra, nagyobb részt pedig azért, hogy fény szempontjából a lehető legnormálisabb helyet megtaláljam. Gyakorlatilag egy lehetőség volt, a kijáratnál kifelé jövő autókat, vagy a nekem balról bekanyarodókat lőni.

.Az első fogás az egykori OMSZ/Kamera autója volt, jelenleg a rádiószerelők használják. Felüdülés volt végre nem a Markóban látni

.Utána nem sokat kellett várni az első Crafterre a 03-84 személyében. 10-15 perc elteltével visszatért, hogy végül kinek adták át, arról nincs információm.

.Kicsivel később JNB-918 érkezett. Ez az autó évekig a budai mentőállomáson szolgált, mint MICU, bő egy éve az MA02-49 váltotta le, azóta a csíkok is lekerültek róla. Sajnálom, hogy a sárga csíkokkal és MICU felirattal nincsen róla képem. A 02-49 pedig nem is lesz így felmatricázva sajnos...

Ezután MA02-29 érkezett, sajnos ő az ellenfényes oldalról, így nem csináltam róla képet, egyébként váci autó, szép nagy számmal matricázva, és piros búrával ellátva.

ma0389 130201 1A következő Crafter sem váratott sokat magára, ő már nem tért vissza az ottlétem alatt, gondolom az állomáshelyére vitték. Ha a faágak árnyékai nem lennének...

.Elmenőben

.No lám ki jön kifelé, róla beszéltem az imént


Közben egy Toyota is érkezett, sajnos jobbról, így nem fotóztam az erős ellenfény miatt.

ity827 130201Mégegy Sprinter, ITY-827. Nem mai darab, szegénynek eléggé beteg volt a hangja

.Kigurult a harmadik Crafter is, a vezetője pár másodpercre felkapcsolta a fényeket, ezúton hatalmas köszönet érte!

.Ismét az ellenfényből érkezett valami, de ezt nem akartam kihagyni, szerencsére éppen volt némi fátyolfelhőzet, de így sem az igazi. Mindenesetre a téma manapság már igazi ritkaság, Mitsubishi L300

.Hátulról is, mert nem biztos, hogy a jövőben még összefutok ilyen autóval

Ezt követően jó ideig semmi mozgás nem volt, így meguntam az álldogálást, és eljöttem.

iha163 130201 1IHA-163, a Toyota, amelyiket feljebb említettem. Érdekes a hátsó ablakon a kék 104 matrica, az utolsó szériás Toyotákon fehér szokott ez lenni. Gondolom valami Fordról vagy Sprinterről való

Ismét villamosra szálltam, leszállás előtt kiszúrtam a parkolóban két Sprintert, ráadásul mindkettőt szépen sütötte a nap, nem lehetett kihagyni.

kyj122 130201

kyj104 130201

Ezután már nem készült több kép, "haza"metróztam, és nekiültem tanulni, mert kell dögivel.

Szólj hozzá!


2013.03.27. 19:33 HNorbert

Fekete szerda

Google BKK a barátod. Ez a halom kép sem jöhetett volna létre, ha nincs a BKK facebook oldala. Az elmúlt hetekben a legjobb informátorom lett ;)

Arról volt szó, hogy a Sikló március 6.-án nem közlekedik 14:45 és 15:05 között, kiemelt protokollrendezvény miatt. Képzeletemben már meg is jelent egy-két konvojnyi szirénázó autó, lássuk végül mi lett belőle.

Nade előtte még két OMSZ renccám, meg egy Astra a Délitől, ott indult a fényképezés:


jud275Budaörs eset
hke570Ez pedig ismeretlen a listámnak
mfr919És az Astra, hogy tételesen meglegyen minden

Ezek után 61-es, utána 16-os, meg egy kis séta, és ott is voltam a Szent György téren. Minden bent a kordon mögött a Sándor-palotánál, nem túl jó kilátások. Kicsivel lejjebb, viszont jackpot:

kay089

kay092A Lovas és Kutyás Szolgálati Osztály Nissanjai

1 komment


2013.03.27. 17:20 HNorbert

Hazai pályán I.

Vizsgaidőszakban, és tavaszi szünetben hazatérve általában élvezem a magányt, de azért kimentem és elkattintottam pár képet Veszprémben is. Kezdésnek egy előre leszervezett fotózás a Policecarsnak a veszprémi erdőtüzes szerről. Sajnos az nap nagyon sűrű köd volt, és ez a képekre is rányomta a pecsétjét.

lul645 130121 1Már ránézésre is komoly szerkezet, a felhasználói szerint nagyon jól összerakott gépezet, csak egy baj van: Nem használhatták, mindössze csak fél évet, a képek készültekor már azonban úgy tűnt, lesz valami előrelépés. Nagy hanyagság lenne állni hagyni ezt a technikát, a nagy havazások alkalmával remek szolgálatot tehetett volna

lul645 130121 2Ezt az autót a város vásárolta a saját tűzoltósága számára, így talán jogos, hogy nem adja oda az államnak, mivel akkor az is megtörténhet, hogy másik városba helyezik át. Azt, amit a város magának vett

Szólj hozzá!


2013.03.26. 18:53 HNorbert

Év eleje - első felvonás

Idén az első fotósnapra január 15.-ig kellett várni. Kaptam egy tippet, hogy a rendőrpalota környékén sok az autó, így neki is indultam.

image
Az első fogás, rögtön indulás után LXB-046, még bent a nyóckerben.

Aztán metróval kicsettegtem az Árpád hídig, lássuk azt a Rendőrpalotát, mióta itt tanulok úgysem jártam még arra.

Astrák már messziről látszottak, akkoriban még ebből a típusból sem volt meg még vagy három tucat, örültem is a fejemnek.

image

image

image

image

Tényleg akadt belőlük. Nade ami igazán érdekes, az az LSM-119, 1.2 TSI motoros szürke Octavia, egy darab van belőle a rendőrségen belül (legalábbis felcsíkozva tuti), és anno végigjárta az országot. Amolyan próba volt, hogy mik a tapasztalatok a turbós mocikkal. Ennek már néhány éve, azóta Budapesten “telepedett le”, most végre sikerült találkoznom vele.

image

Jobb elöl picit fura a csíkozás, az ajtón lévők ránézésre régi kasztnis Octaviáról valók.

image

image

Egy szintén ritkaság is becsúszott, RB38-32, Transporter. Egykor sok ilyen mászkált, mára megritkultak.

image

Mégegy Octavia, most fehérben és RS, LVK-433. A legszebb itthoni rendőrautók egyike.

image

Visszafelé benéztem a Markóba is, de azt a pár képet majd egy másik posztban.

Szólj hozzá!


süti beállítások módosítása