112 fotó

2013.12.31. 11:24 HNorbert

Évzáró

Az év utolsó napján szokás számot vetni az évben történtekről. Szóval következzen egy nagyon rövid összefoglalás, inkább csak címszavakban.

Márciusban indult a blog, azonban készültek képek korábban is. Januárban fotóztam a veszprémi tűzoltóság Unimogját, róla egyébként azóta sem publikált senki képeket. Február és március a tél jegyében telt, havas képek, na meg a Készenléti Rendőrség új autói. Áprilisban a NAV fotózás volt a fő attrakció, de ekkor tartották a tűzoltó- és rendőrnapot is. Májusban kevesebb időm volt fotózni, de néhány kép befért még Budapestről. A teljes nyarat Veszprémben töltöttem, a három hónapja alatt itt készültek képek, illetve volt egy kis ausztriai kiruccanás. Szeptembertől újra Budapest, és az utcai fotózás, az első félévhez képest jóval kisebb mennyiségben, de panaszkodni így sem lehet okom. Végül decemberben a legutóbbi posztban is megénekelt Amarok fotózás.

Összesen több, mint 500 rendszám, ennek több, mint a fele rendőrautó, az OMSZ és a tűzoltóság is szépen gyarapodott.

Végezetül ezzel a képösszeállítással kívánok mindenkinek boldog újévet, legyen mindenkinek olyan, amilyennek szeretné!

naptárkicsi.png

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://112foto.blog.hu/api/trackback/id/tr575718642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása